A legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt új restaurátor laboratóriumot nyit meg csütörtökön a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE).
Az intézmény infrastruktúra fejlesztésre adott be uniós pályázatot, amelyen 118 millió forintos összköltségű projektet nyert el. Ennek 85 százaléka, mintegy 100 millió forint támogatás, az egyetem 15 százalékkal szállt be a fejlesztésbe. Galambos Éva művész-restaurátor, egyetemi oktató, a projekt vezetője elmondta, hogy a pályázati összegből nemcsak új laboratóriumot nyitnak, hanem a régi eszközeit is felújítják.”
A csúcstechnológiát képviselő digitális berendezéseket a képzőművészetben, így a fa, a festmény és a kő műtárgyak, valamint az iparművészetben a bőr, a fabútor, a papír, a textil és a fém tárgyak vizsgálatára használják elsősorban az oktatásban, de a hordozható, mindössze pár kilogrammos röntgengépet múzeumba, templomba is el tudják vinni egy-egy műtárgy megvizsgálására. Így meg tudják határozni, hogy érdemes-e például egy oltárképet feltárni.
Az MKE restaurátor tanszékén – amely az egyetlen ilyen szintű oktatási intézmény az országban – az új digitális eszközöknek igen fontos szerepük van, mert a hallgatónak fel kell mérniük a tárgy állapotát. Ezekkel a berendezésekkel igen pontosan meg lehet határozni, mennyire sérült egy festmény, mennyi rajta a festékhiány, rovarfertőzött-e például egy faszobor.
Galambos Éva megemlítette, hogy a Szépművészeti Múzeum régi szoborosztályán egy középkori alkotásról röntgennel megállapították, hogy a szobor belseje ereklyét rejt.
Ami az új, korszerű eszközöket illeti, a mikroszkóppal például festményből származó mintákat vizsgálnak, azt, hogy átfestették-e a képet vagy sem. A fotófelszerelés segítségével a műtárgy állapotáról készítenek alapdokumentációt. A hordozható röntgengéppel, amelyhez egy laptop is csatlakozik, azonnal kideríthető, hogy történt-e bármilyen beavatkozás a műtárgyba, például lakkozás, esetleg átfestés – sorolta a művész-restaurátor a példákat.
Hozzátette, hogy eddig is volt mikroszkópjuk, de a fejlesztéssel megháromszorozódott a munkaállomások száma, a műtárgy pedig kivetíthető nagy képernyőjű tévére és a teendőket a hallgatók megbeszélhetik a tanárral és egymással.
Az MKE-en a laborátadó nyilvános és Galambos Éva szakmai beszámolója után a látogatók kipróbálhatják az új eszközöket.
Forrás: MTI