Az álló farkú íjász és a falkája: a legrégebbi kutyaábrázolásra bukkantak Szaúd-Arábiában

Feltevések szerint a legkorábbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábia északnyugati részén, az Arab-sivatag két régészeti lelőhelyén talált rajzok legalább nyolcezer évesek lehetnek. A sziklába vésett rajzok közepes méretű, fülüket hegyező, rövidorrú, kunkorodó farkú kutyákat ábrázolnak vadászjelentekben. A képeken több kutyát nyakukra erősített pórázon tartanak, amelyeket a vadászok derekához erősítettek – olvasható a Science című tudományos folyóirat honlapján. Ha a képek korának meghatározása megállja a helyét, ez a legkorábbi bizonyíték póráz használatára, amelyet régészeti leletek között találtak. A Journal of Anthropological Archaeology című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek úgy vélik, ezek a sziklarajzok feltárják,…

Olvass tovább>>

December közepétől vehető igénybe a startup-befektetői adókedvezmény

Forint

A startup vállakozások beruházói, az úgynevezett angyalbefektetők számára a december 9-én hatályba lépő kormányrendelet teremti meg az adóalap-kedvezmény igénylésének keretfeltételeit – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Ismertették, hogy az érintett vállalkozások társasági adójának alapja a startupokban szerzett részesedésük bekerülési értékével csökkenthető. A kedvezmény igénybe vételéhez mind a startupnak, mind az angyalbefektetőnek kérnie kell nyilvántartásba vételét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. A hivatali eljárás elektronikusan intézhető és díjmentes. A közlemény kiemeli, hogy a kormány Magyarország Digitális Startup Stratégiájának (DSS) keretében döntött az angyalbefektetők adókedvezményéről. Hozzátették, hogy a digitális fejlesztési irányait meghatározó stratégiák…

Olvass tovább>>

A Volkswagen több mint 34 milliárd eurós fejlesztési programot indít

Több mint 34 milliárd eurós (10,6 ezer milliárd forint) fejlesztési programot indít a Volkswagen AG (VW), hogy lépést tartson az autóipar átalakulásával – közölte a német gépjárműgyártó csoport. A társaság közleménye szerint Matthias Müller vezérigazgató a felügyelőbizottság ülésén hangsúlyozta, hogy „éppen most találják fel újra az autót”, ezért a 2018-2022-es időszakban több mint 34 milliárd eurót fordítanak az elektromobilitás, az autonóm vezetési technológiák, az új típusú közlekedési szolgáltatások és a digitalizáció területére. A fejlesztéseket az „aktuális technológiák” elhanyagolása nélkül kell végrehajtani, „mert a belátható időben még ezekkel keresünk pénzt” –…

Olvass tovább>>

Nevet kapott egy csillagközi aszteroida

Nevet kapott az első ismert aszteroida, amely a csillagközi űrből a Naprendszerbe érkezett. Az ‘Oumuamua nevet kapta, amelynek jelentése hawaii nyelven „elsőként érkező távoli üzenet”. A sebességét és röppályáját vizsgáló kutatók szerint egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezett. Az aszteroidát Rob Weryk, a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemének munkatársa fedezte fel októberben egy Mauin lévő csillagvizsgáló segítségével – írja a BBC. Weryk és munkatársai észrevették, hogy nagyon gyorsan halad – elég gyorsan ahhoz, hogy ellenálljon a Nap gravitációs erejének -, ráadásul egy nagyon excentrikus röppályán. A tudósok szerint az ‘Oumuamua külső…

Olvass tovább>>

Magyar-horvát együttműködés keretében fejlesztik a Zselici Csillagparkot

Fejlesztik a Zselici Csillagparkot és környezetét, valamint megújítják a horvátországi Suhopolje Jankovich-kastélyának parkját egy 2019 tavaszáig tartó, másfél millió euró költségvetésű horvát-magyar együttműködés keretében. A projekt magyar résztvevője, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a horvátországi Verőce megyével közösen és nagyrészt európai uniós pályázati forrásból megvalósuló projekt eredményeként a csillagvizsgálónál napelemeket, öntözőrendszert helyeznek üzembe, a létesítmény újabb interaktív elemekkel és ismeretterjesztő játékokkal gazdagodik. A közeli Ropolyi-tónál természet- és tájismereti látványház, valamint az ezekhez szükséges kiszolgáló létesítmények infrastrukturális elemek lesznek. A zselici fejlesztésekkel párhuzamosan a…

Olvass tovább>>

Új gént azonosítottak egy ritka betegség kialakulásának hátterében magyar tudósok

Több mint kétévnyi kutatómunkával új gént azonosított egy szerteágazó idegrendszeri tüneteket eredményező, eddig tisztázatlan genetikai hátterű ritka neurológiai betegség kialakulásának hátterében egy magyar kutatócsoport – közölte a Semmelweis Egyetem. A vizsgálat kiderítette, hogy az MSTO1 nevű gén hibája miatt alakultak ki a kutatásban résztvevő anyának és két gyermekének tünetei, amelyek egyrészt az izomzat sorvadása, másrészt a központi idegrendszer fejlődési rendellenessége következtében jöttek létre. A Nemzeti Agykutatási Program keretében elért eredményeket a Molnár Mária Judit vezette kutatócsoport az EMBO Molecular Medicine szaklapban publikálta. Mindhárom résztvevő teljes géntérképét megvizsgálták, majd a talált…

Olvass tovább>>

Először próbálkoztak génszerkesztéssel élő ember szervezetében

Kaliforniai orvosok először próbálkoztak génszerkesztéssel segíteni egy ritka veleszületett betegségben szenvedő férfi sejtjeiben – tudósított a BBC. Brian Madeux 44 éves arizonai páciens DNS-én akarták kijavítani azt a hibát, ami a Hunter-szindrómát okozza. A férfi „a nap minden pillanatában szenved”, ezért vállalkozott, hogy részt vegyen az úttörő kezelésben. A Hunter-szindróma igen ritka, a mukopoliszacharidózis egy fajtája: a kórban szenvedők a hosszú cukormolekulák lebontásához szükséges enzim előállításának genetikai utasításai nélkül születnek. Ezek a molekulák, mukopoliszacharidok az enzim hibája miatt nem bomlanak le, hanem felhalmozódnak a szervekben és károsítják őket. Madeux véráramába…

Olvass tovább>>

Kutatások bizonyítják a rekordáron elkelt Leonardo da Vinci-festmény hitelességét

Tudományosan megalapozott kutatások támasztják alá, hogy a rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forintért) elárverezett ötszáz éves Salvator Mundi festmény valóban Leonardo da Vinci alkotása — mondta el Sipos Tünde művészettörténész. Hozzáfűzte: ilyen esetekben anyag- és röntgenvizsgálatok, tudományosan megalapozott szakértői, restaurátori és művészettörténészi vélemények szükségesek a műalkotás eredetének megállapításához. A szerda este New Yorkban rekordáron elkelt olajfestmény esetében a bizonyítékok elég erősek voltak ahhoz, hogy a rangos londoni National Gallery 2011-2012-ben az itáliai mester műveként mutassa be az alkotást. A magas ár okai között van maga a festő személye, ugyanis…

Olvass tovább>>

NKFI: Hárommilliárd forintos támogatás tizenkét kutatócsoport-vezetőnek

Forint

Tizenkét kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 150 és 300 millió forint közötti támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) által kidolgozott és első ízben meghirdetett, 3 milliárd forint keretösszegű Élvonal kiválósági programban. A támogatást a következő öt évben kutatócsoport létrehozására vagy bővítésére, és világszínvonalú eredményeket ígérő felfedező kutatási projektek magyarországi megvalósítására fordíthatják a kutatók. „Az Élvonal programmal új, nemzetközi összehasonlításban a tudományterületük felső tíz százalékába tartozó kutatócsoport-vezetőt és kutatócsoportját támogató kiválósági program indult el hazánkban, amely európai mércével mérve is jelentős támogatást biztosít a legkiválóbbaknak. A felhívásra valamennyi tudományterületről…

Olvass tovább>>

Webkamerán követhető a vadludak gyülekezése Tatán

A tatai Öreg-tó medrébe érkező több tízezernyi vadludat az állatok zavarása nélkül bárki figyelemmel kísérheti az interneten egy webkamera segítésével – közölték a szervezők. A napelemmel működő kamera a tómeder azon részére került, ahol nem zavarja az állatokat, ám ahonnan a madarak mozgása jól nyomon követhető. A jelenleg tesztüzemmódban működő rendszert hamarosan a nagyközönség is kipróbálhatja. Az Öreg-tavon már 28 ezer fölé emelkedett a ludak száma, és ezekben a napokban olyan ritkaságok is megfigyelhetőek, mint a kis lilik, a vörösnyakú lúd, az örvös lúd és az apácalúd. A 17. Tatai…

Olvass tovább>>

Hulladékszobrok hívják fel a figyelmet a természetvédelemre

hulladék

A biológiai sokféleség, valamint az ebben bekövetkezett, ember okozta hatások kerülnek az idei hulladékszobrokat előállító Trash Art Magyarország művészeti program fókuszába. A projekt november 15-től várja az alkotók, alkotócsoportok jelentkezését. A Trash Art Magyarország művészeti program hatalmas hulladékszobrokkal és installációkkal debütált 2017 májusában a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A program a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál és a Greenius szervezésében 2018-ban folytatódik és várják a csatlakozók jelentkezését – közölték a szervezők az MTI-vel. A nevezés bárki számára nyitott és ingyenes, amatőr, művész és diák kategóriákban. A szervezők minden pályázónak lehetőséget adnak…

Olvass tovább>>

Engedélyezték az első, a testben nyomon követhető gyógyszert az amerikai hatóságok

gyógyszer

Engedélyezték az első, a testben digitálisan nyomon követhető gyógyszert az amerikai hatóságok – írta a BBC.com. A tabletta, mely a skizofrénia és a mániás depresszió kezelésére szolgál, tartalmaz egy lenyelhető szenzort, amely regisztrálja, hogy a gyógyszert bevette a beteg. A páciensen lévő tapasz továbbítja az információt az okostelefonjára. Ez az információ eljuttatható a kezelőorvosnak, amennyiben a páciens ebbe beleegyezik. A szakértők remélik, hogy a fejlesztés növeli a gyógyszer hatékonyságát, az előállító cég szerint azonban ez nem bizonyított. Valós időben vagy vészhelyzetben nem lehet ellenőrizni, hogy a gyógyszert bevette-e a páciens,…

Olvass tovább>>

Végre egy jó hír: a szex nagyon ritkán okoz hirtelen szívhalált

A szex nagyon ritkán okoz hirtelen szívhalált egy új amerikai kutatás szerint, amiről a BBC számolt be. A kutatók 4557 hirtelen szívhalál adatait elemezték. Azt találták, hogy csak 34 történt szexuális együttlét alatt vagy egy órán belül utána. Az utóbbiak közül 32 volt férfi. A kaliforniai Cedars-Sinai Kardiológiai Intézet munkatársa, Summet Chugh elmondta, tanulmánya volt az első, amelyik a szexuális tevékenységet mint a hirtelen szívhalál lehetséges kiváltó okát vizsgálta volna. A kutatást az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) konferenciáját mutatták be. Szívleállás az, amikor a szív valamilyen működési zavar miatt nem…

Olvass tovább>>

Minden negyedik természeti világörökségi helyszínt fenyeget a klímaváltozás

Minden negyedik természeti világörökségi helyszínt veszélyeztet a klímaváltozás – állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) friss jelentése. A szövetség az első után három évvel készítette el második felmérését, az eltelt időben majdnem megduplázódott a veszélyeztetett helyek száma – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. Az IUCN az UNESCO természeti virágörökségi listájának több mint kétszáz helyszínét vizsgálta meg ismét. 2014-ben 35 helyet sodort veszélybe a klímaváltozás, idén számuk 62-re nőtt a jelentés szerint, melyet a bonni klímatárgyalások idején tettek közzé. „A klímaváltozás gyorsan hat, nem kíméli bolygónk legpompásabb kincseit” – mondta Inger Andersen,…

Olvass tovább>>

Vad vidrafaj tartotta rettegésben Kína délnyugati részét

Testmérete és döbbenetesen erős harapása félelmetes csúcsragadozóvá tette a vidrák egyik ősi, hatmillió éve Kína délnyugati részén élt faját. Az állat megkövesedett koponyáját tanulmányozva a kutatók megállapították, hogy az ősvidrának olyan erős harapása lehetett, mint egy medvének – írta a Scientific Reports. Ma élő rokonai halakkal és kagylókkal táplálkoznak, az ősi vidrák zsákmányállatainak köre azonban ennél jóval szélesebb lehetett: az új kutatás szerint össze tudták roppantani nagy puhatestűek héját, házát, madarak és rágcsálók csontjait. A kutatók megállapították, hogy a Siamogale melilutra több mint ötven kilogrammot nyomott és akkorára nőtt, mint egy…

Olvass tovább>>

Meglepetést okoztak a szupernóvák

Egy magyar részvétellel zajló amerikai–japán kutatás eredményei szerint egyes kémiai elemek olyan arányban fordulnak elő a galaxishalmazokat kitöltő gázokban, mint a Napban. Vagyis a világűr átlagos vegyi összetétele – a mangánt, nikkelt, vasat és krómot illetően – megegyezik a mi Napunk összetételével. 2016 februárjában állították pályára a Hitomi röntgencsillagászati műholdat, amely fejlett színképelemző berendezésével (Soft X-ray Spectrometer, SXS) a korábbinál jóval részletesebben vizsgálta az égbolt röntgensugárzását. Sajnos a Japán Űrügynökség (JAXA) és a NASA együttműködésével zajló küldetés csak egy hónapig tartott a műhold váratlan meghibásodása miatt. Mégis, a mostani eredményekről…

Olvass tovább>>

Sajnos makacsabb betegség a mellrák, mint gondolták

Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel – állapította meg egy hosszú távú, több tízezer esetet elemző tanulmány. A mellrák visszatérésének kockázata azoknál a pácienseknél a legnagyobb (40 százalék), akiknek nagy tumoruk volt és a rák átterjedt a nyirokcsomókra is – írták a kutatók a New England Journal of Medicine folyóirat aktuális számában publikált tanulmányukban. A kutatók 63 ezer nő kórtörténetét követték húsz éven át. Minden páciens a mellrák leggyakoribb formájában szenvedett. A kórnak ez a típusa a fokozott ösztrogénhormon-termeléssel mutat kapcsolatot, mert a hormon serkentő hatással…

Olvass tovább>>

A Semmelweis kutatásaira harmincezerszer hivatkoztak a világon

Mintegy harmincezer tudományos publikációban hivatkoztak a Semmelweis Egyetem valamelyik kutatására tavaly a világon – mondta az intézmény oktatási rektorhelyettese. Hermann Péter felidézte, hogy élettudományokban, valamint orvos-egészségtudományi kategóriákban is a 301-400. hely között szerepel a Semmelweis Egyetem a londoni Times Higher Education (THE) friss nemzetközi képzésterületi rangsorában. A rektorhelyettes szerint jól szerepelt az egyetem például az oktatók számát tekintve, hiszen jelenleg 10-12 hallgatóra jut egy tanár. Ráadásul az oktatók hét-nyolc százaléka a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Hozzátette, a régióból csak a bécsi orvosegyetem előzi meg a Semmelweist. Elhangzott az is, hogy…

Olvass tovább>>

Együttműködési megállapodást kötöttek a visegrádi országok agrárkutatási intézményei

Partnerségi együttműködési megállapodást kötöttek a mezőgazdasági kutatások és tudományos tevékenységek összehangolására a visegrádi országok (V4) agrárkutatási intézményei. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntő beszédében hangsúlyozta: a V4-partnerségi nyilatkozat aláírásával egy új fejezet kezdődik a közép-európai agrár-, élelmiszergazdasági és környezetvédelmi kutatásban és együttműködésben. A miniszter kiemelte: a kelet-közép-európai táj érték, és fontos, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeit a térség gazdálkodói élvezzék. Elmondta, a V4-ek feladata, hogy olyan életminőséget, élelmiszerminőséget, kutatási és termelési színvonalat produkáljanak, amely versenyképes és méltó a visegrádi országokhoz. Hangsúlyozta, olyan megoldásokat kell találni, amelyek képessé teszik a magyar gazdákat az…

Olvass tovább>>

A NEXT-E konzorcium 250 gyors elektromos töltőállomást telepít hat országban

Megállapodott a NEXT-E konzorcium és az Európai Unió Innovációs és Hálózati Projektek Végrehajtó Ügynöksége 252 gyors és ultragyors e-jármű töltőállomás telepítéséről Tallinnban a Digitális közlekedési napon – közölte a Mol Nyrt. A tájékoztatás szerint a NEXT-E 222 több szabványt is támogató gyors, és harminc ultragyors elektromos jármű (e-jármű) töltésére alkalmas állomást telepít hat közép-kelet-európai országban – Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Romániában – a fő közlekedési útvonalak mentén. A közleményben a Mol felidézi, az Európa Tanács 2017 júliusában jelentette be, hogy a NEXT-E elektromos jármű projektje 18,84 millió euró…

Olvass tovább>>