A Monacoban megrendezett DISTREE EMEA konferencián a PocketBook e-könyv olvasó márka nyerte el az otthoni szórakoztató berendezések gyémánt nagydíját. Az elismerés azt is jelzi, hogy a forgalmazók szerint az elektronikus könyvolvasók piaca töretlenül fejlődik. A DISTREE konferencia Közép-Kelet-Európában a legnagyobb rendezvény, amelyen a fogyasztói elektronikus eszközök forgalmazói, disztribútorai és gyártói vesznek részt, meghívásos alapon. A konferencia díját a több száz résztvevő elektronikus szavazata alapján ítélik oda a szervezők. A bírálati szempontok között szerepel a termékportfólió minősége, a termékek fejlesztési terve, az értékesítési csatorna számára kialakított program, a gyártó üzleti…
Olvass tovább>>Év: 2016
Bővíti debreceni biotechnológia üzemét a Richter Gedeon
A Richter Gedeon Nyrt. 15 milliárd forint nagyságrendű beruházási program keretében bővíti a kelet-közép-európai régióban egyedülálló, csúcstechnológiát alkalmazó biotechnológia üzemét. A beruházással 125 új munkahelyet teremt a társaság – elsősorban diplomás munkavállalók számára. A debreceni üzemből magas hazai szellemi hozzáadott értékkel bíró, terápiában legkorszerűbb kezelést lehetővé tevő, ugyanakkor a gyógyszer kassza számára nagymértékű megtakarítást jelentő készítmények kerülnek majd ki. Ezen készítmények a betegek és a nemzetgazdaság számára egyaránt komoly értéket képviselnek, és egyúttal hozzájárulnak a vállalat exportpotenciáljának további növeléséhez is. A Richter Gedeon Nyrt. – mint hosszú távon gondolkodó vállalat –…
Olvass tovább>>Hétfőn útnak indult az orosz-európai Mars-expedíció
Útjára indították az európai és az orosz űrügynökség, az ESA és a Roszkozmosz első közös Mars-expedícióját hétfőn a kazahsztáni Bajkonurból. Az ExoMars program keretében az űrhajósok nélküli TGO (Trace Gas Orbiter) űrszondát és a Schiaparelli leszállóegységet egy orosz Proton hordozórakéta fedélzetén bocsátották fel. A projekt második szakasza 2018-ban kezdődik majd, egy marsjáró útnak indításával. Az ExoMars expedíció az élet jelei után kutat majd a „vörös bolygón”, és egy újabb lépéssel hozta közelebb az űrhajósok első Mars-utazását. Ez lehet az első alkalom, hogy európai űrjármű a Mars felszínén landoljon. (2003-ban a…
Olvass tovább>>Pécsi biotechnológiai céget vásárolt meg egy dán vállalat
Az élelmiszerbiztonság területén dolgozó dániai FOSS Analytical nevű cég a napokban megvásárolta a Pécsett működő Soft Flow Hungary Kutató Fejlesztő Kft. biotechnológiai vállalkozást – tájékoztatták a cégek a távirati irodát. A vételárat a felek üzleti titokra hivatkozva nem kívánták közölni. A tranzakciót bejelentő közleményben felidézték, hogy az 1996 óta pécsi székhellyel működő, huszonkét embert foglalkoztató kft a mezőgazdasági termékek vizsgálatát segítő sejtanalitikai fejlesztésekben ért el eredményeket. Ezek egyike a takarmány- és élelmiszer-biztonságban komoly kockázatot jelentő mikotoxinok, a penészgombák által termelt mérgek kiszűrését elősegítő mérési eljárás. A nyilvános adatbázis szerint a…
Olvass tovább>>Családi nap lesz a Műszaki Tanulmánytárban
A folyók mélyének régészeti kincseit bemutató előadás, interaktív tárlatvezetés a gőzgépek birodalmában, robotmodellezés, vizes kísérletek és alkotóműhely várja a családokat március 19-én a Műszaki Tanulmánytár víz világnapjához kapcsolódó programján. A családi napon a Műszaki Tanulmánytár vízhez kapcsolódó eszközei kerülnek a középpontba, így behatóbban lehet megismerkedni majd a gőzgépekkel, a mikroszkópokkal, a hajdani jégszekrényekkel, a régi kuktákkal és a kézi meghajtású ősmosógéppel is – közölte az intézmény a távirati irodával. A múzeum vendégül látja Tóth János Attila búvárrégészt, aki a víz alatti kutatásokról, a tengerek és folyók mélyén fekvő kincsekről és…
Olvass tovább>>Tajvan megháromszorozza katonai kutatási keretét
Tajvan a duplájával kívánja növelni, vagyis megháromszorozná a katonai kutatásra és fejlesztésre fordítható költségvetését 2016-ban – jelentette be szerdán a sziget védelmi tárcája, amely szándékát elsősorban Kína „harciasságával” magyarázta. A fegyverzet korszerűsítésére 5,76 milliárd tajvani dollárt (mintegy 49,5 milliárd forintot) kívánnak fordítani, ami 211 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi összeg. A végső döntést a most benyújtott jelentés alapján a törvényhozás hozza majd meg. A pénz egy részét hadihajók, tengeralattjárók és repülőgépek fejlesztésére és építésére kívánják fordítani, valamint a hazai fejlesztésű harci gépek, illetve a rejtőzködő nagymacskáról elnevezett CM-32-es…
Olvass tovább>>Kétszázmillió forintos kutatási pályázatot hirdet az MTA
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) négyéves, kétszázmillió forintos kutatási programot indít az iskolai szakmódszertan tudományos megalapozására. Az MTA szakmódszertani programjának lényege, hogy tudományos vizsgálatok alapján adjon választ arra, mit és hogyan tanítsanak a tanárok – írja közleményében az akadémia. A négyéves szakmódszertani kutatási program keretösszege kétszázmillió forint, egy-egy pályázat évi húszmillió forintot nyerhet el. A program vezetésére Patkós András akadémikust kérte fel Lovász László akadémiai elnöke. Az MTA olyan kutatásokat támogat, amelyek tudományos igénnyel alapoznak meg komplex tanítási módszereket függetlenül attól, hogy teljesen új, vagy a magyar módszertani hagyományokra…
Olvass tovább>>Kína 48 voltos hibrideket fejlesztene
Alacsonyfeszültségű, 48 voltos elektromos rendszerrel működő benzin-elektromos hibrid autókat fejlesztenek ki kínai autógyárak elsősorban a járművek üzemanyag-fogyasztásának csökkentése érdekében – számolt be a Wall Street Journal hírportálja. A 48 voltos villanymotorok bőven elegendő teljesítménnyel rendelkeznek a jármű nagy energiaigényű kisegítő berendezései, mint például szervokormány működtetéséhez és hatékonyságuknak köszönhetően energia-megtakarítást lehet velük elérni. Az AlixPartners LLP tanácsadó vállalat számításai szerint a 48 voltos hibrid járművekkel 15 százalékos fogyasztáscsökkentést lehet elérni, kisebbet a 200 voltos hibridekkel elérhető 25-30 százaléknál. A jármű árával együtt azonban a 48 voltos hibridek összességében reális alternatívái lehetnek…
Olvass tovább>>Virtuális nyomozás indul a Pilvax egykori portása után
Március 15-re ünnepi kalandjátékkal készül a Mistory. A Microsoft globális technológiai versenyén, az Imagine Cupon is díjazott fiatal fejlesztői csapat kimondottan a forradalom kitörésének évfordulójára fejlesztett kalandjátékot, amely a forradalom helyszíneit és eseményeit eleveníti meg Budapest belvárosában okostelefon vagy más okoseszköz segítségével. A Mistory applikáció 2014-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) innovációs laborjában született meg. Az alkalmazás lényege, hogy képes egy egyszerű városnéző túrát érdekes kalandjátékká varázsolni, amelynek főszereplői az applikáció használói lesznek. A különböző történeteket végigjátszva a játékos hol egy bűntény kusza szálainak felfejtésében segédkezik, hol szabadkőművesek…
Olvass tovább>>Februárban csökkentek a Volkswagen eladásai
A januári növekedés után a Volkswagen konszern eladásai stagnáltak, a VW márka eladásai pedig csökkentek februárban – derül ki a konszern honlapján közzétett értékesítési adatokból. A Volkswagen konszern az összes márkájából az idén január-februárban 1,54 millió autót értékesített, 1,4 százalékkal többet, mint 2015 elején. A februárban eladott 693 ezer autó közel megegyezett az egy évvel korábbival. Európában a konszern februárban 312 ezer autót adott el összes márkájából, 5,7 százalékkal többet, mint tavaly. A növekedés a nyugat-európai piacon 6,5 százalékos, a német belföldi piacon pedig 7,7 százalékos volt. Az Egyesült Államokban…
Olvass tovább>>A világ legnagyobb óceánjáróját tesztelik Franciaországban
Megkezdte első próbaútját a világ legnagyobb óceánjárója a nyugat-franciaországi partoknál. Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön Saint-Nazaire kikötőjében, hogy végignézze a hetven méter magas Harmony of the Seas vízrebocsátását. A 362 méter hosszú, 16 emeletes óceánjáró próbaútja vasárnapig tart. Az egymilliárd euróért (310 milliárd forint) megrendelt hajó a tengeri üdültetéssel foglalkozó Royal Caribbean International (RCI) vállalat számára épül. A 120 ezer tonnás vízi járművet várhatóan két hónapon belül leszállítják az amerikai székhelyű cégnek. Miután teljesen elkészült, a Harmony of the Seas hatezernél is több utas és nagyjából kétezer fős személyzet…
Olvass tovább>>Tudományfesztivál és robotprogramozási verseny lesz Debrecenben
Először rendezik meg Németországon kívül a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat közép-európai döntőjét, amelynek március 19-20-án a debreceni Kölcsey Központ ad otthont – jelentették be a szervezők pénteken sajtótájékoztatón. Ábrahám László, az National Instruments (NI) Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: cégük azért kapta meg a verseny rendezési jogát, mert évek óta eredményesen vesz részt a First Lego League versenysorozat szervezésében, és egyre sikeresebb a vállalat 2009 óta működő mentorprogramja, amely a robotprogramozást és a természettudományos gondolkodást segíti. Az idei közép-európai döntőben Ausztria, Németország, Svájc, Csehország, Románia, Szlovákia és Magyarország legsikeresebb…
Olvass tovább>>A világ legvékonyabb lencséjét alkották meg ausztrál kutatók
A világ legvékonyabb optikai lencséjét alkották meg ausztrál kutatók, akiknek áttörése forradalmasíthatja a nanotechnológiát. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) szakemberei által megalkotott 6,3 nanométeres lencsét az orvoslás, a tudomány és a technológia terén is lehetne hasznosítani, valamint a hajlítható számítógép-monitorok és a minikamerák gyártását is forradalmasíthatja. A fejlesztés révén a rovarok összetett szeme is leutánozható lenne egy sor mikrolencsével. A kutatást vezető Yuerui (Larry) Lu szerint a fejlesztés a molibdén-diszulfid kristályban rejlő lenyűgöző optikai lehetőségekre épül. A molibdén-diszulfid egy elképesztő anyag. Túléli a magas hőmérsékletet, nagyszerű kenőanyag, jó félvezető és…
Olvass tovább>>Halnevelő kutatóbázis létesült a Kaposvári Egyetemen
Átadták a Kaposvári Egyetem mintegy 170 millió forintból kialakított halnevelő kutatóbázisát a somogyi megyeszékhelyen pénteken. A felsőoktatási intézmény a Halászati Operatív Program pályázati támogatásából az 1970-es években épült hallaboratóriumi épületének modernizálásával és bővítésével hozta létre bázisát, amelynek halnevelő és -keltető egységei, haltápgyártó berendezése tenyésztési technológiák kidolgozását, haltakarmányok kifejlesztését, etológiai, vízminőségi laboratóriumai, valamint tanterme pedig a korszerű oktatást szolgálják. Szávai Ferenc, az egyetem rektora az eseményen hangsúlyozta, hogy az intézményben folyó oktató és tudományos munkát évtizedek óta áthatja az a szellemiség, amit ma természetvezérelt, ökológiai rendszereken alapuló, „kék” gazdaságnak hívunk. Borbás…
Olvass tovább>>A startupok hajthatják előre a magyar gazdaságot
Think.bdpest néven rendeztek régiós innovációs konferenciát Magyarországon, amelynek legfontosabb témája az volt, hogy hogyan segíthetik a startupok a hazai gazdaság növekedését. Az itthoni innovációs kultúra egyelőre több sebből vérzik, de az olyan új módszerek, mint a „startup gyár” modell segíthetik a felzárkózást. A technológiai forradalom néhány éven belül radikálisan változtatja majd meg életünket, elég csak arra gondolni, hogy egyes tanulmányok szerint a közeli jövőben a munkahelyek közel fele szűnhet meg az automatizáció miatt. A világ több pontján – így az Egyesült Államokban, Németországban, Izraelben vagy Szingapúrban – hatékonyan működő startup…
Olvass tovább>>A Föld órája: fókuszban a fenntartható innováció
A fenntartható innovációk köré szerveződnek a Föld órája globális környezetvédő akció idei magyarországi programjai március 19-én, az esemény központi helyszíne a budapesti Müpa lesz. A Föld óráját tíz éve szervezik meg világszerte, tavaly 172 országból több mint kétmilliárd ember csatlakozott a kezdeményezéshez – írja a távirati iroda a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi képviseletének közleményére hivatkozva. A WWF Magyarországon már március 19-én, szombaton délután jótékonysági filmvetítésre várja az érdeklődőket a Lurdy Moziba, ahol a Norm, az északi című animációs filmet láthatja a közönség. A Müpában rendezett tudományos börzén olyan magyar fenntartható…
Olvass tovább>>Az ELTE kutatói fontos lépéseket tettek a cukorbetegség korai felismerése felé
Az ELTE PIT bioinformatikai csoportja olyan új eljárást dolgozott ki, amellyel rövid DNS szakaszok előfordulási gyakoriságából arra lehet következtetni, hogy a minta egészséges vagy cukorbeteg alanytól származik-e. A publikációt a Genomics folyóirat közölte. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézet PIT bioinformatikai csoportja olyan új eljárást dolgozott ki, amellyel rövid DNS szakaszok előfordulási gyakoriságából arra lehet következtetni, hogy a minta egészséges vagy II. típusú cukorbeteg alanytól származik-e. A Genomics folyóiratban 2016. március 3-án megjelent publikációt Szalkai Balázs PhD-hallgató és Grolmusz Vince egyetemi tanár jegyzi. Mióta a baktériumok azonosításához a kutatók főként…
Olvass tovább>>Magyarországon is elérhető lesz az Avnet felhőszolgáltatása
Az Avnet Inc., a világ egyik vezető technológiai disztribútora bejelentette, hogy aggregátor szerepet kapott az EMEA (Európa, a Közel-Kelet és Afrika) térségében a VMware vCloud Air Network szolgáltatások értékesítésében, így napjaink egyik legmodernebb felhőszolgáltatásait mostantól a hazai vállalatok is igénybe vehetik. A VMware-rel kötött megállapodás értelmében, a VMware vCloud Air megoldást mostantól a magyarországi szolgáltatók is felvehetik portfóliójukba, így a hazai vállalatok számára a legmodernebb nyilvános és hibrid felhőszolgáltatások is elérhetővé válnak – mondta el az Avnet TS magyarországi leányvállalatának ügyvezetője, egyben a vállalat dél-kelet-európai régiójának vezetője. Bartha Péter szerint az…
Olvass tovább>>Új műszaki igazgató a Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél
Márciustól Paul Klinzinget nevezték ki a Robert Bosch Automotive Steering Kft. műszaki ügyvezető igazgatójának. A szakember az egri és maklári gyárak operatív működtetéséért felel, beleértve a termelési, a fejlesztési és a BPS (Bosch Production System) tevékenységeket is. A társaság kereskedelmi ügyvezető igazgatói feladatait továbbra is Stefan Basso látja el. Az Egerben és Makláron termelő Robert Bosch Automotive Steering Kft. új műszaki ügyvezető igazgatója az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. A Pennsylvaniai Állami Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd a ZF hidraulikus kormányműveket gyártó oakwoodi gyárában kezdte pályafutását. 2007-től a ZF Steering Systems…
Olvass tovább>>Már kávéfőzésre is van mobilalkalmazás
A Nespresso bemutatta első, okostelefonnal vezérelhető kávégépét, a Prodigiót. A márka közleménye szerint ezzel újra bizonyítja elkötelezettségét az innováció iránt. Az egyre magasabb vásárlói elvárásokra válaszolva igyekszik a Nespresso egyre kényelmesebb és személyre szabhatóbb termékeket kínálni, a legújabb technológiákat állítva Club-tagjai szolgálatába. Az új Prodigio készülék jóval több hagyományos kávégépnél, hiszen tulajdonosa mobileszközzel is irányíthatja. A gép emellett arra is figyelmezteti a felhasználót, ha kezd kifogyni Grand Cru kávékészlete, vagy ha épp időszerűvé válik a vízkőmentesítés. A Bluetooth Smart technológia segítségével a Prodigio folyamatos összeköttetésben áll a Nespresso mobilalkalmazásával, ezzel pedig a…
Olvass tovább>>